2013. október 31., csütörtök

Egy kis ez, meg egy kis az

A szombati kirándulásunk kurtára sikeredett. Elmentünk egy kicsit távolabbi erdőbe, ahol nem egészen 20 perc séta után összefutottunk a helyi vadásszal, aki éppen egy borzot-legalábbis a kotorékok nyomából erre következtettünk- próbált volna kicsalogatni a  helyéről, és nekünk meg sikerült ebbe egy kicsit belerondítani.
Jól van na, a kutyánk ha fut a több éve gyűlő tűleveleken, leveleken és miegymásokon, olyan, mintha valami telivér ló közeledne, csak dübörög, csak dübörög...Meg hát mi is beszélgettünk, még ha figyeltünk is rá, hogy ne hangosan, hátha sikerül egy-két őzikét megpillantanunk.
Szóval, a helyi bácsi nem volt éppen felhőtlen hangulatban, amikor finoman megkért minket, hogy ha lehet, mostazonnaldegyorsan menjünk már el az ő területéről...

Párom vadász, anno együtt tanultunk a vizsgáira, szóval mindketten tudjuk, hogy miként kell az erődben és a vadászatok során viselkedni, így vélhetően még érzékenyebben érintett minket a leszólásunk, de megértjük a helyi Jagert is, bár teszem hozzá, tényleg a normális és elvárt keretek között viselkedtünk.

Azért lőttem pár képet, íme egy kis kollázs:


Két napja inkább a lakásban teszek-veszek, rám jött a fészekrakó ösztön a férjem szerint.

Mindenesetre átalakítottam a fényképkereteink egy részét-feldobtam őket egy új akasztóval, kötözőzsineget erősítettem rájuk, így most ezzel kapaszkodnak a falra.

Készítettem egy nyárfaágakból font szívet a falra, tettem rá textil rózsákat. A két ablak közötti üres falfelületre került, majd idővel a megfelelő összhatás miatt a sárga függönyeimet le szeretném fehérre vagy krémszínűre cserélni, és akkor sokkal jobban mutat majd. A legjobb lenne, ha recehorgolással készíteném saját magam a függönyünket, de ez nagy feladat. T
ervben van, csak nem tudom, mikorra valósul meg...

Meg festettem is. Betűket.
Az úgy volt, hogy még tavaly, Karácsony előtt átmentünk Olaszországba, Bolzanoba, hogy megnézzük a várost, és azt, hogy az olaszok miként készülődnek a Karácsonyra. Hát, elképesztően szép volt, a fények, a rengeteg kézműves áru, az olaszok nyüzsgése, jókedve, a finomabbnál finomabb gyümölcsök, sajtok, aszalt termékek kínálata...Felsorolni nem lehet, mennyi mindent árultak. Minden utcában árusok, kedvesek, vidámak, még este hét órakor is frissek, vagy legalábbis annak látszottak. A mennyei forró csokoládéjukról meg az igazi olasz kávéról ne is beszéljünk! Hmm, és a kézzel készített csokik!
Na, de visszatérve, az egyik utcában felfedeztünk egy amolyan "egy eurós" boltot, és abban találtunk rengeteg jó lakberendezéshez használható kelléket. Ilyenek voltak a kb. 20 cm-es betűk is, kemény 50 centért.
Vettünk is a családtagok kezdőbetűiből egyet-egyet, egyszerű, natúr színben.
Otthon befestettem őket, különböző-ma már élénknek mondanám-színekre.
Most, hogy elköltöztünk, ezek a színek már nem tetszenek, így barnák és kékes szürkék lettek.
Nekem nagyon tetszik.
Hogy van-e tudatalatti, vagy sem, nem tudom, de így utólag visszanézve, érdekes, hogy csak a két fiú lett szürke, a lányok barnák. Nem azért, mert így terveztem, egyszerűen csak a végén figyeltem fel erre. (Akik ismernek minket, tudják, hogy miért van két fiú és négy lány...)


Hétvégén felkerül a nappaliban a kanapé fölé a két falipolc, szerintem azokon kapnak majd helyet.
Addig a hálóban pihennek, az Angyalka társaságában.

Jeleztem, hogy lesznek majd a folyamatban lévő és már elkészült kötésekről-horgolásokról is beszámolók, nemsokára azt is hozom.

A legközelebbiig...!

2013. október 27., vasárnap

Még mindig csodás az idő!

Ma is csodás napra ébredtünk, száz ágra süt a Nap!
Szerencsére ma teljes a család létszáma, így szabadban és együtt töltjük a napot, terveink szerint.

Pénteken is sikerült egy meseszép napot összehoznunk, férjem szabados volt, így a délelőttöt az egyik közeli erdőben töltöttük, nagy-nagy sétával.



A Kicsivel is sokat járok ebbe az erdőbe, gombákat keresni, keresni az őzek csapásait, a sózót, amit ásványi anyag pótlásként tesznek ki nekik, vagy éppen Törpillát, Törpapát vagy Okoskát keresve.
Mert ők itt laknak ám, az egyik tisztáson, nem messze tőlünk. Ezt sokáig én sem tudtam, de szerencsére a Kicsi felvilágosított, hogy kik a szomszédaink. Szokott nekik kiabálni, közösen kell megkeresnünk Aprajafalvát, engem általában az erdő sűrűbb részére küld be, amíg Ő a tisztáson kiabál nekik. Ami a legjobb az egészben, hogy a kis vékony hangja visszahangzik, ami minden egyes alkalommal meglepetésszerűen hat Rá. Ilyenkor a kis mutatóujját felemelve, halkan megszólal: Anya, psztttt! Hallod???



Tehát ma biztos, hogy megint megyünk valamerre.
Sajnos, málnát már csak elvétve találunk, a szeder is leérett már, a gombákhoz meg nem értünk annyira, hogy fogyasztásra le mernénk szedni.
Pedig nagyon sokfélével találkoztunk már eddig is.
Egy alkalommal egy helyi bácsit kérdeztünk meg, aki épp az erdőből jött ki egy kosár káposzta gombával-na, őt speciel ismerjük, egyik kedvenc sorozatunkból, a River Cottage-ból-, hogy hol tudnánk a leszedett gombát megvizsgáltatni? (Gondoltuk, hogy otthon is van gombavizsgáló, itt is biztos működik, hiszen terem, mint a gomba...)
A bácsi válaszai az alábbiak voltak:
- internet
- könyv.
Kérdeztük, hogy más lehetőség?
Hát, nyaljuk meg, és ha csíp, akkor az nem jó.

Hmm, ez a helyi orosz rulett-gondoltuk.
Ha elnézed a neten, bebuktad.
Ha szerencséd van, akkor csak rosszul leszel pár napig, ha kicsit pechesebb vagy, akkor ez volt az utolsó gombád...
Legjobb esetben viszont idővel ki is tanulhatjuk a gombákat... :-)
Szedtünk is két kosár gombát, azt azért figyelembe véve, hogy ne keverjük a fajtákat.
Az egyikbe kb. 5 nagy fej káposzta gomba került, a másikba, ami Férjem szerint tutira ehető, egy rakat másféle.
Férj először nyalt, majd netezett, mert gyanús ízt érzett, és végül kiderült, hogy sikerült egy fél erdőt megfosztani az egyik legmérgezőbb gombafajtától...
Azóta csak nézzük őket, meg fotózzuk.
És nagyon finomnak találjuk a bolti, előre csomagolt gombát.

Este pedig befejezem a megrendelt sapkákat, sálakat, hogy időben haza tudjam őket küldeni.
Képek később.

A legközelebbiig...




2013. október 23., szerda

A rózsaszín torta

Szeretek sütni-is. Legfőképpen kelt tésztákat. Valószínűleg ez oda vezethető vissza, hogy Mamám mindig "kőtt kaláccsal" várt minket minden szombaton. De amikor a heti menüben a tartalmas leveshez kellett valamit csinálni, akkor is sűrűn volt kőtt kalács, ahogy Ő hívta.
Sokáig húztam-halasztottam az első kelt tésztám elkészítését, ma már nem értem, hogy miért.
Sokkal jobban megy, mint a krémmel töltött vagy megkent tészták.
Nincs türelmem kivárni a főzött krém kihűlését, megsürgetem a vajat/margarint a mikróban, hogy szobahőmérsékletűbb legyen, és ennek az esetek nagy részében az a vége, hogy már a fagyasztó sem tud rajtam segíteni..

De most hétvégén alkotnom kellett. 
Mert nagyon várta valaki, hogy kapjon egy rózsaszín tortát a születésnapjára.

Beszéltük a férjemmel, hogy miként tudnék rózsaszín bevonatot készíteni, néztük a neten, kérdeztünk hozzáértő ismerőst, aztán végül egy szerencsés véletlen folyamán ránk akadt-vagyis Apára- a tökéletes bevonat. 
A nagy nap előtt.
Így ez a probléma kipipálódott.

Egy ideje böngészem a gasztro-blogokat, mindenféle terület érdekel.
Ha valami jót találok, azonnal elmentem a könyvjelzőkbe.
Nos, ezzel csak annyi baj van, hogy ezt először a laptopunkon tettem.
Aztán később kaptunk magunktól egy tabletet.
Illetve mivel hivatalosan én kaptam, így nagyrészt én kezeltem- egy darabig.
Na, ekkortól elkezdtem ide menteni a könyvjelzőket.
Aztán kb. egy hónapja kaptam egy nagggyon okos telefont.
Hát, van hogy szidom, van hogy nem tudok róla leszakadni, de mindenesetre most már ő a fontos dolgaim tárolója.
Még valahogy meg kell oldjam, hogy átlássam, hogyan tudom összehozni az összes elmentett könyvjelzőmet, mert biztos vagyok benne, hogy ha hagyja magát a telefon megismerni, mindhárom eszköz tartalma elérhető lesz vele, általa, mert ezeket az Okosakat ezért (is) találták ki.

Így esett, hogy többszörösen is elmentettem a cukorvirág elkészítési módját, TücsökBogár blogjáról.

Mivel ételfestékem nem volt, így meggylével színeztem. (Bár nagylányom megjegyezte, miért nem céklával? Pusztán azért nem, mert nincs. De, Anya, van! Igen, ecetes, kicsim. De nyerssel szoktak színezni, tudtommal, így nem használnám fel az egyébként is már elfogyott savanyúságot, jó? De azért értékeltem, hogy gondolkozott, és egészségesen ráadásul.)
A receptet átalakítottam egy kicsit, citromlé helyett ecetet tettem bele, meg ugye nem ételfestéket, a cukormennyiségen is változtattam, és hát normális habzsákom sem volt.
Van viszont itthon díszcukor, meg díszgyöngy- már a nyár elején megvettük egy otthoni hazalátogatás során, gyertyákkal együtt.

Így pénteken megcsináltam a cukorvirágokat, szombaton megsütöttem a tortalapokat Anyukám receptje szerint, vasárnap, amikor a születésnap volt, minden türelmemet és koncentrálásomat latba vetve elkészítettem a vaníliás krémet. Kivártam, hogy kihűljön, kivártam, hogy megdermedjen, mindent kivártam.
Mert fontos volt, hogy a kis 4 éves Tücskünk örüljön.

Apa dolgozott, így ünnepi vacsora volt, amit a tortával zártunk!
Az egész család izgatott volt, hogy mit fog szólni.
Hát, borzasztóan tetszett neki!
Tetszett a színe, a virágok, a gyertyák, a tűzijáték, minden!
Aztán, amikor a felvágásra került a sor, és nekiálltunk enni, az én kislányom leevett két virágot, pár szem gyöngyöt, és közölte: köszönöm, elég volt!

Pedig nem sikeredett rosszra az íze sem.
Sőt!
Azt kell mondjam, hogy másnap még finomabb lett, ahogy Apa is mondta.
(Azért nem keseredtem el, mert este, fürdés után azért evett egy kicsivel többet is belőle.)

Még egy csonka szelet ott figyel a hűtőben, várva, hátha jogos tulajdonosa megkívánja.
Ha nem, akkor Apa biztos rárabol éjjel, amikor hazajön.

Mindenesetre még egyszer Isten Éltessen KisTücsök!




A legközelebbiig...!

Öveket becsatolni!

Meseszép a táj napok óta.

Ahogy kúszik a köd a völgyekben, az erdők között száll felfelé, ahogy süt a nap! Nem győzzük csodálni. És a legjobb, hogy elég egy kardigán reggel. Délben, amikor megyek az ovibusz elé, hogy megkapjam a Kicsit, már az sem kell. Ha nem tudnám a színekből, hogy ősz van, azt is hihetném, hogy most jött el a tavasz. Ami idén szerintem ismét elmaradt. (Legalábbis, ahol akkor ért bennünket, ott tényleg nem nagyon volt. Júniusban még esett a hó. Aztán meg hirtelen ledobtunk magunkról mindent. Az erkölcsösség határain belül, persze.)

De most itt az ősz, és rá kellett jöjjek, hogy ezt az évszakot is szeretem. Biztos, hogy a környezet teszi, ahová nemrég költöztünk, de nem tudok betelni vele. Gyűjtögetünk a gyerekekkel a közeli erdőben, isszuk magunkba a táj szépségét, felfedezünk olyan dolgokat, amikről eddig csak olvastunk, vagy képen láttuk. A panelból ez nagy váltás. És bár az előző lakhelyünk is pazarul szép volt, ez a táj sokkal közelebb van hozzám, hozzánk.
Nem beszélve a rengeteg őzről, akiket nagyon már meg sem tudunk zavarni. Mélán felemelik a fejüket, amikor észrevesznek minket, de szerintem süt rólunk az irántuk érzett csodálat, ezért nyugodtan visszatérnek a legelészéshez.

Szeretek itt lenni.
Lehet, ez a napsütés hatása csak, de nem bánom.
Most ez olyan jó.

A teraszról ezt láttam ma:


Szemet gyönyörködtető. Megnyugtat. Kikapcsol. Feltölt.

Délután a Kicsivel elmegyünk egyet sétálni, ha nem lesz nagyon fáradt.
Ki kell használni minden szép napot, ki tudja, meddig lesz még ilyen napsütés?
Habár, a népi Orsolya napi megfigyelést figyelembe véve, Karácsonyig ilyen szép időnek kell lennie!

A séta előtt azonban gyorsan összedobok egy kis ebédet. Tegnap volt a főpróbája. Tavaszi tekercset készítettem, mostanában nagyon zöldségehetnékem van. A tekercs tésztájának a receptjét a mandulasarok.blogspot.hu-ról vettem, itt is köszönet érte!

Finom lett, ezért ma ismétlés lesz!

Ímhol egy kép róla:



Remélem, lesz alvás is ebéd után, séta előtt, és tudok kötni vagy horgolni valamit.

Távozok, enni!

A legközelebbiig...