Tegnap örömteli felfedezést tettem, megtaláltam a tavaly ilyentájt random jelleggel elültetett játcint hagymáimat.
Kerestem már őket az idén, sejtésem is volt, hogy merre lehetnek, aztán tegnap megláttam őket, amint kikandikáltak a földből!
Délután aztán kiástam őket, sajnos hoztam a formámat, naná, hogy az egyik hagymát sikerült kissé megcsonkítanom...Remélem, nem lesz semmi baj, túléli és kineveli az idei virágját.
A már elvirágzott hagymáimat kivettem a cserépből, és eltettem őket, jelenleg úgy tűnik, hogy egy evidens és bármikor eszembe jutó helyre, hogy majd jövő tél végén újra a tavaszt vonzzák be hozzánk.
Aztán, majd lehet, megint őrült keresésbe fogok majd, hogy hová tettem?, hová tettem???
Egyébiránt sűrű volt a múlt hetünk, megint hoztuk a formánkat.
Nekem lejárt a személyim, így terveim szerint ezen a héten hazavonatoztunk volna a Kicsivel, aztán Férjem programja máshogy alakult, és a múlt héten hazaugrottunk.
Terveink szerint a jövünk és megyünk lett volna teljesítve, azonban már októberben éreztük, hogy valami nem stimmel az akkor frissen szerelt autón, amit azonnal jeleztünk is a szerelőnek, aki ismét megnézte, állítása szerint javította a hibát, amit véletlenül ejtettek, aztán még a szerelés városát nem hagytuk el, mi ismét hívtuk, hogy még mindig nem igazi a dolog, de ő megoldotta egy "fújd be WD40-nel!" tanáccsal, majd most, hogy hazamentünk, kiderült, hogy bár használható az autó, de közelít az életveszélyeshez...mostanában nem annyira kedveljük a magas adrenalin szintet a szervezetünkben, vélhetően ez a korunknak tudható már be, így egy megbízható emberre bíztuk az autót. Alkatrészt azonban rendelni kellett, így a
pénteken jövünk-ből hétfőn délután indulunk haza lett, és kedd hajnalban meg is tudtunk érkezni...
Több tuti is volt azért ebben a buliban:
1. Nagylány úgy volt, hogy bent kell maradjon a hétvégére a kollégiumban, hivatalos elfoglaltság miatt, aztán egyszer csak kiderült, hogy a szokásos szombaton érkezik haza. Kulcsa nem volt, étel még jó, hogy volt a fagyasztóban, meg a hűtőben. Aztán hétfőn, hogy még jobban érezzük magunkat, Nagylány rosszul lett otthon, egyedül, szerencse, hogy drága szomszéd néninkhez átment, aki azonnal gyógynövényes gyorssegélyben részesítette, majd elvitte a saját orvosához. Persze, ezek közben, után én már kezdtem kicsit feszültebbé válni, mint egy átlagos napon, mert a több száz km távolság sokáig nem akart köztünk csökkenni. Szerencsére semmi komoly, és tudom, hogy mivel Ő már nagy, és az idő előre haladtával egyre nagyobb lesz, értsd, kifelé repül itthonról, tervei szerint egészen egy pálmafás környezetbe...de akkor is, ezt szerintem nem lehet megszokni, hogy aggódsz valakiért, aki mellett nem tudsz ott lenni...
2. Ruhánk nem volt, csak 2+1 napra, szóval, a
mosok kézzel este program is benézett néha...
3. Szombaton Férjjel elmentünk, hogy az otthoni olcsóbb de minőségben azonos fonalakból beszerezzem a szükségeseket, hát naná, hogy a kedvenc és kinézett boltok épp nem voltak nyitva, vagy nem volt az, amit szerettem volna. Viszont éhesek lettünk, ettünk egy-egy főzeléket, egy darab Debreceni kolbásszal, melyen megosztoztunk. Mire indultunk haza, én már elég rosszul voltam, az autóban szokásom ellenére aludtam-vagy legalábbis megpróbáltam-, Férj elmondása szerint a halál sápadt szín volt az uralkodó az arcomon, így gondolta, ha kellően nyomkodja vezetés közben a nyakamon az ütőeremet, hogy megnézze, élek-e, az számára megnyugtató, nekem meg essen jól, hogy az alapvetően rossz közérzetemen némi fojtogatással próbál javítani.
Hazaérvén aludtam, majd amikor felkeltem, éreztem, most kell a rókát a fajanszban kergetnem!
És ahogy kijött belőlem minden, egy csapásra jobban lettem!
Viszont volt értelme is, hogy hazalátogattunk, úgy néz ki, egy kis időre, de visszatérhetek a régi énemhez, ami megtépázott önbizalmamnak, énképemnek nagyon jót tesz!
Egyébiránt hazafele jövet betároztunk pár nosztalgikus, igazán hazaiból:
De, hogy nehogy azt higgyem, hogy ma már lesz időm a dolgaimat intézni, hajnalban a Kicsi forgolódására ébredtem. Egy kismedvénél már rosszat jelent, ha nem aludja át az éjszakát, így tudtam, beteg lesz, mert miért ne?! És a legjobbal indított: fáj a füle. Hajnali 4-kor a legjobb sót melegíteni, hidd el, az aggodalomtól fűtött lelkednek ez igazán nagy kihívás, főleg, amikor sietnél, mert már most segíteni is úgy érzed, hogy késő, a gyereked fájdalmát nézve, de közben neked pisilni kell, folyik az orrod, és egyébként is, a mikrót gyújtsd fel a sóval, vagy a tűzhelyen lesz gyorsabb mindez?!?!?!
Ja, és ha azt hiszed, hogy a gyerek örömmel teszi a füléhez a meleg sóval töltött zoknit, hát nagyot tévedsz!
Tudom, van már modernebb változat is, a füles sapka, van is nekünk, de mivel szerencsére utoljára a Nagylánynak kellett ez, így a zselé a fül részeknél kissé már kristályosodott, vagy lehet, már átváltozott a helyi viszonyoknak megfelelően gránittá...
Este gondoltam, készítek egy kis karamellás popcornt, Gordon Ramsey alapján.
Innen üzenem Gordonnak, hogy Michelin csillag ide, Michelin csillag oda, nálam Gordon e tekintetben levizsgázott, én maradok a magam receptjénél, a szódabikarbónát ezentúl is csak lúgosításra és a bevált dolgokra használom.
Így néz ki a karamella, ha teszel bele egy kis szódabikát...Kissé ufónisztikus...
Esti levezetésként pedig a pár hete kávéval befestett keresztszemes alapomra elkezdtem a tavaszi hímzésemet is.
És, a heti örömöm, mert nekem 1 euróval is nagy örömöt lehet okozni:
Bambusz zoknikötőtű, 5 db, 1 euróért, szerintem a legjobb ár!
Az orchideám pedig ismét ontja a virágokat, mert szeretjük egymást!
A legközelebbiig...!
